A Bioszántó-napok létrehozásával 2018-ban a PANNATURA vonzó lehetőséget indított el a biomezőgazdasággal kapcsolatos diskurzushoz.
Az érdeklődés óriási: a 2018-as premierre 8.000 látogató érkezett az Esterházy biogazdasághoz tartozó fertőfehéregyházi (Donnerskirchen) Seehof-majorba, A második alkalommal, 2021-ben ezt is meghaladva 11.000 vendég látogatott el a programokra. A rohamon felbuzdulva a PANNATURA már most gőzerővel dolgozik a 2024-es rendezvényen. Hosszútávú partnereikkel, többek között a FiBL Österreichhal, a BIO Austria-val, a bécsi Universität für Bodenkulturral és az Osztrák Agrárkamarával 70 hektáros területen kínálják ismét az érdeklődő termelőknek és fogyasztóknak tudomány és gyakorlati alkalmazás izgalmas kombinációját, és természetesen a kulináris élvezetek sem maradnak el.
Annak érdekében, hogy mindezek mellett az erdő mint élettér és munkahely szintén a középpontba kerülhessen, 2022-ben első alkalommal rendezték meg a Lajta-hegység erdeiben az Erdei-napokat, amely szintén több ezer látogatót vonzott.
Σχόλια