top of page

Bokrétaünnep a fertőszéleskúti strandon

A fertőszéleskúti (Breitenbrunn) strandon 2019 óta teljes körű felújítást végeznek. A kikötőépület megépítése újabb lépés a népszerű fürdőstrand vonzóbbá tételéhez.

A fertőszéleskúti strandfürdő hosszú évek óta vonzza a kikapcsolódni vágyókat. Miután az 1960-as évek közepén épült terület elöregedett, az Esterházy 2019 elején átfogó revitalizációt indított a saját kezelésbe visszavett területen. A Világörökségi Tervezési Bizottsággal (Welterbe-Gestaltungsbeirat) és az összes érdekelt féllel szoros együttműködésben fenntartható koncepciót dolgozott ki a népszerű szabadidőközpont jövőbeli kialakítására.


Modern tóparti üdülőhely

2023 áprilisában tartották a kikötőépület bokrétaünnepét. 2024-ben, egy újabb építési fázisban – figyelembe véve a nyári fürdési idényt, valamint az itt élő állatok költési és pihenési időszakát – a fertősszéleskúti tóparti üdülőhelyet modern, természetközpontú üdülőhellyé alakítják át. A kikötőépületben található étterem 120 beltéri és ugyanannyi kültéri ülőhellyel fog rendelkezni, további több mint 100 hely szolgálja majd rendezvények lebonyolítását. A következő építési fázisban (2023 őszén kezdődően) különféle természetközeli koncepciók alapján készülő turistaszállásokat – például lodge-parkok, bungalótelepek – valósítanak meg. Az Esterházy mintegy 50 millió eurót fektet a projektbe.


Fenntartható módon az új korszakba

A tervezés során a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra. Az új épület harmonikusan illeszkedik az egyedülálló környezetbe, figyelembe véve az itteni növény- és állatvilágot. Az erőforrásokat a lehető legtakarékosabban használják fel: a betonozott felületeket feltörték, a külső terekre szárazságtűrő növényeket ültettek, a tetőket kizöldítették, az esővizet öntözésre használják. Ezekkel és más intézkedésekkel az Esterházy az ÖGNI (Österrei­chische Gesellschaft für Nachhaltige Immobili­enwirtschaft) arany minősítésére törekszik, amely az ökológia, a gazdaságosság, a helyszínhez való alkalmazkodás és más tényezők tekintetében a legmagasabb színvonalat garantálja. A fertőszéleskúti üdülőhely új korszakba lép – méghozzá új elnevezéssel: 2024-től Neuer Strand Neusiedler See néven várja az érdeklődőket.



30 megtekintés0 hozzászólás

Comments

Rated 0 out of 5 stars.
No ratings yet

Add a rating
bottom of page